57 vélemény 6 oldalon
Mit szeretsz a Vodafone-ban?
Mi nem tetszik? Min változtatnál?
Bár jeleztem a cégnek, hogy rendszeresen olyan havi csekket kapok, amin a QR kódot semmilyen mobilos alkalmazás nem tudja beolvasni (minden más szolgáltató csekkjét igen!) eddig semmit nem tettek ennek kijavítására. A másik sokkal nagyobb gond, hogy az elmúlt években több alkalommal kerestek meg személyesen, vagy telefonon azzal a kérdéssel, hogy nem érdekel-e a digitális TV szolgáltatás. Persze én azt mondtam, hogy érdekel, de néhány napon belül sajnálattal közölték, hogy a címemen nem érhető el a digitális TV. Ezt eddig háromszor játszották el velem! Járt nálunk egy férfi nagy paksamétával a hóna alatt, aki szintén a digitális TV-t népszerűsítette és amikor azt találtam neki mondani, hogy tudtommal nálam nem elérhető a szolgáltatás, majdnem leharapta a fejemet, hogy hogyan állíthatok ilyent! Ugyan mondtam neki, hogy nem én állítom, hanem a szolgáltató, de nem tágított. Szerinte olyan nincs, hogy egy megyeszékhely egyik fő útja mentén nem érhtő el a szolgáltatás! Hát sajnos nem!
Mit szeretsz a Vodafone-ban?
egyre jobban semmit!
Mi nem tetszik? Min változtatnál?
A net a modem szakadozik a vodafone véleményemet kérdezik de segíteni a helyzetet megoldani azt nem!Mióta vodafone lett azóta katasztrofális a helyzet! Legutóbb is arra fogták a jel gyengülését és azt hogy a modem ezért kapcsol ki be hogy túl sok a leágazás!Jeleztem nekik hogy így van kb 8 éve!Akkor még upc volt és nem volt ilyen Net kihagyás mindennapos! A vodafone TV jó minőségű viszont abszolút nem lehet a csatornákat szerkeszteni (sorrend,kihagyás,stb) a sok hasznáhatatlan dolog bezzeg benne van! Jeleztem legutóbb hogy ha nem változik semmi pozitív irányban a hűség lejárta után megválunk egymástól!erre sem jött válasz ezek szerint nem számít három előfizető!TV és mobil telefon)
Mit szeretsz a Vodafone-ban?
Semmit. 53 percet vártam mire az ügyfélszolgálathoz eljutottam, addig az idegesítő zenéjüket hallgattam. Upc-s voltam, új mobilnetes szerződést küldtek amit nem tudtam megnyitni, mert kódot nem küldtek hozzá. A hölgy nem tudott segíteni, ezért tovább kapcsolt. Természetesen a kolleganő sem tudott segíteni, mára ígért visszahívást. Ez nem történt meg, lépek tőlük.
Mi nem tetszik? Min változtatnál?
Levserélném a górékat.
Mit szeretsz a Vodafone-ban?
még ha lenne ilyen...
Mi nem tetszik? Min változtatnál?
a teljes rendszeren.. olyan megbolondult rendszerük van, hogy megrendelek valamit vagy sikerül, vagy hibát dob esetleg visszajön az SMS, hogy már aktív az adott szolgáltatás közben meg mégsem..
Mit szeretsz a Vodafone-ban?
Eddig jó véleménnyel voltam róla, de az elmúlt egy évben egyre lejebb ment a színvonal. Ráadásul már ott tart, hogy olyan a hálózat mintha egy kenyérpirítóról menne.
Mi nem tetszik? Min változtatnál?
Hálózat/ügyfélszolgálat
Mit szeretsz a Vodafone-ban?
Igazából ? 16 éve Vodás vagyok , de a többi szolgáltatóhoz képes csak csökken a szinvonal! Minimális net a dijcsomagban, drága készülék árak, évek utáni ( hűségidő után) kedvezmény szinte semmi stb.
Mi nem tetszik? Min változtatnál?
A telefonos ügyfélszolgálat szinte elérhetetlen :-( , 32 perc után már kibírhatatlan a várakoztató zene !!
Mit szeretsz a Vodafone-ban?
Mi nem tetszik? Min változtatnál?
Nem teljes Magyarország lefedettsége, konkrétan ahol élek, ott nagyon sok gondom van az hálózattal. Ennek ellenére sem engedik el a ködbért a hűségidő miatt, rugalmatlanok. Ügyfélszolgálaton nagyon hosszú a várakozási idő. Ha olyan ügyet fogok ki, akkor akik mögöttem voltak, is elém kerülnek. Van, hogy sorszám nélkül is a másik elé vesznek egyéneket.
Mit szeretsz a Vodafone-ban?
Többnyire megbízhatóan működő hálózat.
Mi nem tetszik? Min változtatnál?
A személyes ügyfélszolgálat során udvariatlanok és tájékozatlanok. Szerződés felmondás esetén szinte agresszívek és ellenségesek.
Mit szeretsz a Vodafone-ban?
Semmit, még szerecse, hogy csak másodlagos telefonban használatos... Ügyintézés 0
Mi nem tetszik? Min változtatnál?
Mindenen
Mit szeretsz a Vodafone-ban?
hogy azert elvetve akad normalis ember is ha segitseget kerek telefonon.
Mi nem tetszik? Min változtatnál?
INKORREKTEK. Ha hibaznak, ki akarjak szurni a szemed egy 3000ft-os jovairassal. Megy a nyálazás, hogy ügyfél légy, aztán meg leszarnak. Bocsánat az obszcén kifejezésért, de ennél kifejezőbben nem tudtam lerni hogyan állnak az ügyfelekhez.